Média
Hírek

Ismét megnyitották kapuikat az erőművek és távfűtőművek a nagyközönség előtt

15 april 2016
Összesen öt városban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Veolia Energia Magyarország Zrt. a Távhőszolgáltatók Napján. A társaságcsoport tavaly csatlakozott először a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) kezdeményezéséhez, a nagy sikerre való tekintettel pedig idén az eseményhez kapcsolódó helyszínek száma is bővült, az iskolás csoportok mellett pedig önkormányzati képviselőket és társasházi közös képviselőket is fogadnak az érintett létesítményekben. Az esemény célja testközelből bemutatni a távfűtő-rendszerek működését, amelyek költséghatékony és biztonságos működésük révén mintegy 650 ezer magyarországi lakás hőenergia-ellátásáról gondoskodnak, környezetvédelmi szempontból is optimális megoldást kínálva a városok fűtési igényeinek kielégítésére – hívták fel a figyelmet a Veolia Energia Magyarország Zrt. szakértői.

Április 15-ére, a távfűtési szezon zárására időzítve idén immáron harmadik alkalommal rendezte meg a MaTáSzSz a Távhőszolgáltatók Napját, amelyhez ismét csatlakozott a Veolia Energia Magyarország Zrt. is. Az előző évi nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel a magyarországi távhőpiac vezető szereplői között számon tartott társaság ezúttal már öt városban hirdetett nyílt napot, Cegléden, Dombóváron, Dorog-Esztergomban, Tatán, és Érden nyitva meg erőművei és fűtőművei kapuit a látogatók előtt. 

„Minket is meglepetésként ért, hogy milyen sok helyről érdeklődtek és jöttek el tavaly a Távhőszolgáltatók Napján szervezett programjainkra, ezért döntöttünk úgy, hogy 2016-ban tovább bővítjük a helyszínek sorát. Bízunk benne, hogy a kezdeményezés hagyományteremtőnek bizonyul és évről évre egyre több látogatónak tudjuk majd testközelből bemutatni a távfűtő-rendszerek működését és mindennapi életünkben betöltött szerepét” – mondta Bicskei Tibor a Veolia Energia Magyarország Zrt. távhő ágazat vezetője. Idén a vendégek körét is szélesítették. Így az iskolások mellett egyes helyszíneken önkormányzati képviselőket és közös képviselőket is várnak, akiknek rövid előadások keretében mutatják be a Veolia magyarországi cégcsoportját és a távfűtés magyarországi helyzetét. Emellett az érdeklődők bejárhatják a fűtőműveket is, hogy ne csak elméleti síkon, hanem kézzelfogható élményeken keresztül is fejleszthessék tudásukat.

Tovább színesíti a napot, hogy a Veolia által korábban – környezetbarát távfűtés témakörben - meghirdetett karikatúra-pályázatra érkezett műveket az egyes helyszíneken berendezett mini-kiállításokon lehet megtekinteni. „A március 15-i határidőig 56 országból közel 300 alkotó mintegy 750 pályázata érkezett be felhívásunkra. A karikatúrák révén lehetőségünk nyílik kreatív, szórakoztató módon felhívni a figyelmet a távfűtés és a távhőszolgáltatás értékeire, illetve fenntarthatóságára” – hangsúlyozta Bicskei Tibor. 

A mintegy 4 milliós magyarországi lakásállományon belül több mint 650 ezer háztartás fűtését biztosítják a távfűtési rendszerek. Ezen belül a magyarországi Veolia csoport által üzemeltetett távhőszolgáltatók 11 városban immár 12 ezer lakás távfűtéséről gondoskodnak, miközben országszerte további 109 000 lakossági és intézményi ügyfél számára termelnek hőenergiát. A Veolia csoport így a távhőtermelői ágazat meghatározó szereplőjének számít Magyarországon, minden ötödik távfűtött lakás kapcsolódik valamilyen formában (főként termelési, de kisebb részben szolgáltatói szempontból is) a cégcsoporthoz.

Ezért is fontos, hogy a nyílt napra ellátogató vendégek testközelből megismerhessék, hogy - a kényelmi és a költség szempontok mellett - fenntarthatósági oldalról milyen érvek sorakoztathatóak fel a távhő mellett. Könnyű belátni, hogy a környezetvédelem oldaláról nézve kedvezőbb egy helyen, ellenőrzött körülmények között hőt termelni, mint egyedi fűtési megoldásokat üzemeltetni.

Emellett a távhőszolgáltató rendszerek jó lehetőséget kínálnak a megújuló energiaforrások hasznosítására és a hővel kapcsolt villamosenergia-termelésre is. Például a Veolia Energia Magyarország Zrt. portfóliójába tartozó pécsi erőműben 100 százalékban biomassza hasznosításával gondoskodnak a városi távfűtő-rendszer energia-ellátásáról. „Ezzel Pécs az első olyan megyei jogú város Magyarországon, amelynek távhőellátása száz százalékban biomassza tüzelésen alapul, megszüntetve a település függőségét a külföldi fosszilis energiahordozóktól” - tette hozzá a Veolia Energia Magyarország távhő ágazat vezetője. 
***

A MagyarTávhőszolgáltatók Szakmai Szövetségéről
A MaTáSzSz, azaz a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége a 1993-as alapítása óta a távhőszektor reprezentatív képviseleti szervezete, amelynek tagjai a távhőtermeléssel és távhőszolgáltatással foglalkozó hazai vállalkozások közül kerülnek ki. Az egyesület mintegy 100 tagvállalatot tömörít, amelyek együttesen a távhőszolgáltatást igénybe vevő mintegy 650 ezer háztartás mintegy 85 százalékának távhőellátásáról gondoskodnak. A MaTáSzSz a tagvállalatok szakembereiből létrehozott munkabizottságokban végzi szakmai tevékenységét, amelynek alapja a szervezet érdekképviselete, érdekérvényesítése, továbbá az egyes szakminisztériumokkal, hatóságokkal, országgyűlési és európai parlamenti bizottságokkal való együttműködés. A Veolia Energia Magyarország Zrt. a MaTáSzSz tagja.
***

A Veolia Energia Magyarország Zrt-ről:
A Veolia Energia Magyarország Zrt. több mint 20 éves szakmai tapasztalattal a magyar energetikai piac meghatározó szereplője, önkormányzati és közületi szerződésállományának meghatározó része – például a pécsi, dorogi, esztergomi vagy tatai lakossági és intézményi távhőszolgáltatás – a 2020-as évekbe nyúlik előre. A társaság 2013 folyamán stratégiai együttműködési megállapodást kötött Magyarország kormányával.
A vállalatcsoport jelenleg közel 700 főt foglalkoztat, országosan több mint 250 üzemeltetett telephelyen van jelen. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2013-ban 38 milliárd, 2014-ben pedig 41,2 milliárd forint volt.
A cégcsoport 50 hazai önkormányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 28 egészségügyi intézményt és 31 ipari telephelyet lát el energiával. Emellett a magyarországi Veolia csoport által üzemeltetett távhőszolgáltatók 11 városban immár 12 ezer lakás távfűtéséről gondoskodnak, miközben országszerte további 109 000 lakossági és intézményi ügyfél számára termelnek hőenergiát.
Az országos kiterjedésű cégcsoport energetikai szolgáltatások üzletága hőtermelő- és elosztó rendszerek üzemeltetését végzi önkormányzatok, költségvetési szervek és a magánszektor számára, de tevékenységi körébe tartozik ezen felül a teljes körű létesítmény-üzemeltetés és az ipari outsourcing is.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. éves hőenergia-termelése meghaladja a 6400 terajoule-t, és évente több mint 500 gigawattóra villamos energiát állít elő, továbbá egy mára 42 gázmotorból álló, összesen 65 megawatt kapacitású virtuális erőművet kitevő országos rendszert üzemeltet.
A Veolia Energia Magyarország Zrt. erőművi üzletágának öt egységében (a Pannonpower pécsi erőműve, a Dorogi Erőmű, a Kőbányahő Kft., a Tiszántúli Hőtermelő Kft. debreceni és nyíregyházi erőművei) magas hatásfokú földgáztüzelésű és megújuló energiát – biomasszát – felhasználó blokkok működnek, ezzel is tükrözve a cégcsoport környezetbarát energiatermelés iránti elkötelezettségét.
Ismét megnyitották kapuikat az erőművek és távfűtőművek a na...
PDF - 856.82 KB