Katasztrófavédelmi gyakorlat lesz a dorogi erőműben

Április 25-én a délelőtti és kora délutáni órákban előre eltervezett katasztrófavédelmi gyakorlatot tart a dorogi erőműben a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a létesítményt üzemeltető Veolia Energia Magyarország Zrt. Az esemény miatt útlezárásokra kell számítani Dorogon, ugyanakkor a távhőszolgáltatás és a közintézmények működése zavartalan lesz.

Az előre eltervezett katasztrófa-felszámolási, együttműködési és kritikus infrastruktúra védelmi gyakorlatot közös erővel dolgozta ki a dorogi erőmű üzemeltetője és a katasztrófavédelem. A gyakorlatban a tűzoltóság mellett a rendőrség és a mentőszolgálat is részt vesz.

Az erőmű vezetősége szeretné felhívni a figyelmet, hogy nem valódi balesetről van szó, hanem egy a havária események hatékony elhárítását célzó felkészítő akcióról.

A gyakorlat során a tűzoltóságnak egy az erőműben bekövetkező szimulált katasztrófahelyzetet kell megoldania, ahol egy képzeletbeli robbanás okoz személyi sérülést, valamint okoz fennakadást a távhőellátásban városszerte, többek között a Dorogi Szent Borbála Szakkórházban és Szakorvosi Rendelőben is. Az emberek erőműből történő kimentése mellett a szakembereknek meg kell oldania a kórház szimulált kiürítését, illetve helyre kell állítani a távhőrendszer működését is.

Ugyanakkor a valóságban nem kell tartani az erőmű, illetve a távhőszolgáltatás leállásától, és az egészségügyi intézmények működése is zavartalan lesz a gyakorlat teljes ideje alatt.

„Szívesen működünk együtt a katasztrófavédelemmel, hiszen a szimuláció segít megelőzni a katasztrófahelyzetek kialakulását, illetve felkészülést nyújt az esetleges havária események gyors és szakszerű kezeléséhez” – árulta el Vollár Attila, a Veolia Energia Magyarország Zrt. Közép-magyarországi Regionális igazgatója.

A gyakorlatozás során útlezárásokra is számítani kell Dorogon, emiatt az erőmű üzemeltetői és a katasztrófavédelem a lakosság megértését és türelmét kéri. A közösségi közlekedésben azonban nem várható semmilyen fennakadás a nap folyamán.
***
 
A Veolia Energia Magyarország Zrt-ről:
A Veolia Energia Magyarország Zrt. több mint 25 éves szakmai tapasztalattal a magyar energetikai piac meghatározó szereplője, önkormányzati és közületi szerződésállományának meghatározó része – például a pécsi, dorogi, esztergomi vagy tatai lakossági és intézményi távhőszolgáltatás – a 2020-as évekbe nyúlik előre. A társaság 2013 folyamán stratégiai együttműködési megállapodást kötött Magyarország kormányával.

A vállalatcsoport jelenleg több mint 1000 főt foglalkoztat, országosan több mint 250 üzemeltetett telephelyen van jelen. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2016-ban 52,8, 2017-ben pedig 55,1 milliárd forint volt.

A cégcsoport 50 hazai önkormányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 28 egészségügyi intézményt és 31 ipari telephelyet lát el energiával. Emellett a magyarországi Veolia csoport által üzemeltetett távhőszolgáltatók 12 városban immár 13,5 ezer lakás távfűtéséről gondoskodnak, miközben országszerte a vállalat további közel 117 000 lakossági és intézményi ügyfél számára termel hőenergiát.

Az országos kiterjedésű cégcsoport energetikai szolgáltatások üzletága hőtermelő- és elosztó rendszerek üzemeltetését végzi önkormányzatok, költségvetési szervek és a magánszektor számára, de tevékenységi körébe tartozik ezen felül a teljes körű létesítmény-üzemeltetés és az ipari outsourcing is.

A Veolia Energia Magyarország Zrt. éves hőenergia-termelése meghaladja a 6700 terajoule-t, és évente több mint 750 gigawattóra villamos energiát állít elő, továbbá egy 28 gázmotorból álló, összesen 36 megawatt kapacitású virtuális erőművet kitevő országos rendszert üzemeltet.
 


A Veolia Energia Magyarország Zrt. erőművi üzletágának hét egységében (a pécsi Pannon Hőerőmű Zrt., a Kőbányahő Kft., a dorogi, debreceni és nyíregyházi erőművek, a szakolyi DBM Zrt. és az ajkai Bakonyi Erőmű Zrt.) magas hatásfokú földgáztüzelésű és megújuló energiát – biomasszát – felhasználó blokkok működnek, ezzel is tükrözve a cégcsoport környezetbarát energiatermelés iránti elkötelezettségét.