Az ENSZ kezdeményezésére május 22-e a biológiai sokféleség világnapja, amely a bolygónk élőlényeinek gazdag változatosságára, a természet pótolhatatlan kincseire, valamint közös felelősségünkre hívja fel a figyelmet.
A Veolia Magyarország vállalati kultúrájának régóta része a közvetlen környezetünkre való odafigyelés. Munkatársainknak köszönhetően ismerjük, hogy mely állat és növényfajok kedvelik országszerte megtalálható telephelyeinket, és közösen teszünk azért, hogy élhetőbbé váljon a környezetük.
Madarak védelme
A Veolia dolgozói között vannak, akik szabadidejükben például madarászattal foglalkoznak. A Dorogi erőmű telepén is egy amatőr madarász kollégánk javaslata alapján helyeztünk el madár odukat és etetőket.
Pécsett, a Mecsek hegyei között működő Pannon Hőerőmű területén a fentinél egy különlegesebb helyzet alakult ki. Egy helyi solymász, Mede Szabolcs kezdeményezésére az erőmű kéményén 72 méter magasságban egy speciális költőládát helyeztünk el. Civil szervezetekkel együtt közös célunk volt, hogy a kihalásból visszatérő faj, a vándorsólyom itt is találhasson költésre alkalmas helyet. Ez egy igazán izgalmas kihívás volt, és példa arra, hogy az ember alkotta környezet miként szolgálhatja az őshonos fajok életét is. A költőládába azóta beköltözött egy tojó vándorsólyom, és talán sikeres lesz a másodköltése is.
Vállalatcsoportunk vállalásai
A Veolia Magyarország tisztában van azzal, hogy minden gazdasági tevékenység hatással van az ökoszisztémára. Ezért elkötelezettek vagyunk abban, hogy összhangba kerüljön az emberi fejlődés a környezet védelmével, óvjuk a meglévő és őshonos növényeket és állatfajok környezetét.
Ezen cél érdekében vállaltuk, hogy:
- a biológiai sokféleség védelmét biztosító zöldfelület-gazdálkodást végzünk az egy hektárnál nagyobb zöldfelülettel rendelkező telephelyeinken,
- nem használunk semmilyen, a környezetet terhelő növényegészségügyi kemikáliát vagy gyomírtó szert az üzemi területeken,
a munkavállalóink, alvállalkozóink, látogatóink és további külső partnereink bevonásával hívjuk fel a figyelmet a helyi környezet és a biológiai sokféleség védelmének mindennapi fontosságára.
Pécs egyedi biodiverzitással rendelkezik
A pécsi telephelyünk környezete különösen érzékeny az emberi tevékenységre, emiatt lehetőségeinkhez mérten védjük az itt élő fajokat, és figyelünk arra, hogy a lehető legkisebb hatással legyünk a helyi környezetre. Büszkék vagyunk arra, hogy számos állatfajjal bármikor találkozhatunk, mint például:
- Erdei fülesbagoly (Asio otus)
A leggyakoribb hazai bagolyfaja, neve ellenére kerüli a nagy zárt erdőket. - Keleti sün (Erinaceus roumanicus)
Hazánkban elterjedt faj. Erdőkben, fasorokban bújik meg, de gyakori a kertekben is. - Rőt koraidenevér (Nyctalus noctula)
Az erdők mellett kedvelik a városok panelházainak réseit is. - Vörös vércse (Falco tinnunculus)
Az egyik legismertebb ragadozó madarunk. Magasabb építményeken és kéményeken költ. - Eurázsiai borz (Meles meles)
Világszerte elterjedt, jól alkalmazkodó menyétféle ragadozó. Hatalmas földalatti üregrendszerben él. - Vörös róka (Vulpes vulpes)
Alapvetően egyedül élő igen elterjedt ragadozó. Leginkább alkonyatkor és éjjel aktív.
Birka legeltetés gépi fűnyírás helyett
Vannak olyan telephelyeink, amelyek zöld területein robbanómotoros, gépi fűnyírás helyett birkák legelnek Ilyen a Szakolyi erőmű, ahol külön kaput és kerítésrendszert alakítottunk ki az állatok biztonságos közlekedésének biztosítására.
Ez a módszer Ajkán is bevált, ahol a nagyfeszültségű veszélyes transzformátor kert zöldfelület karbantartását is birkákra bíztuk, ezzel védve kollégáink biztonságát és biztosítva a természetes zöldfelület karbantartást.