Tevékenység
A társaság már több mint 100 éve vesz részt a főváros energiaellátásában. A legelső erőműegység a már leállított Révész utcai fűtőmű 1906-ban épült, az Újpesti Erőmű 1910-ben, míg a Kelenföldi Erőmű 1914-ben kezdte meg működését. Az erőművek mindegyike hosszú évtizedeken keresztül széntüzeléssel üzemelt, amelyet az 1960-as évektől felváltott a fűtőolaj, végül a földgáz.
Budapesten 1953-ban indult meg az ipari célú és 1958-ban a lakossági célú távhő-ellátás a Kelenföldi Erőműből. A növekvő lakossági igények kielégítése céljából az 1960-as évek elején újabb erőművek épültek Angyalföldön, Kispesten és Kőbányán. Ezek közül jelenleg már csak a korszerűsített Kispesti Erőmű üzemel. Alapvető céljuk, hogy tiszta energiahordozóból, a lehető legmagasabb hatásfokon, minimális környezeti terhelés mellett, folyamatosan és megbízhatóan termeljék meg az energiát.
A folyamatosan megvalósuló fejlesztések hatására mind a hőenergia-, mind a villamosenergia-termelés kedvező hatásfokkal, egyre kisebb költségszinten valósul meg. A kapcsolt energiatermelés nyújtotta előnyöknek köszönhetően elsősorban az egyre kevesebb fajlagos tüzelőanyag-felhasználás következtében fokozatosan csökken a környezet terhelése. A jelenlegi károsanyagkibocsátás a 15 évig tartó erőműkorszerűsítési program előtti állapothoz viszonyítva kevesebb, mint annak egyötöde.
A technológiai korszerűsítések eredményeként a szolgáltatás minőségének javításával több mint 140 000 távfűtött lakásban élő, közel fél millió fogyasztó, valamint 4100 közület számára szünetmentesen biztosítja a távhőt, növelve a fogyasztók komfortját.
A Budapesti Erőmű Zrt. gázturbinái rendkívül széles teljesítménytartományban, rugalmasan szabályozható képességeik kihasználásával 2012-től megbízhatóan részt vesznek az országos villamosenergia-rendszer szekunder szabályozásában. 2018-tól a Kelenföldi Erőmű részt vesz a tercier szabályozásban is.
Környezetvédelem
Tüzelőanyag-felhasználás
Tüzelőberendezéseink üzemeléséhez elsősorban földgázt, míg tartalék tüzelőanyagként tüzelőolajat használunk. A földgáz vezetéken keresztül jut az erőművekbe, az olaj tárolása pedig tartályokban történik. Utóbbi felhasználására elsősorban a gázszolgáltatás szüneteltetése esetén van szükség havária esemény alkalmával.
Vízfelhasználás
A termeléshez szükséges vízigényt a Kelenföldi Erőműben a Duna vizével, a Kispesti és az Újpesti Erőművekben ipari vízzel fedezzük. A felhasznált folyadék jelentős hányadát berendezéseink hűtésére használjuk, amely nem kerül be a technológiai folyamatba, hanem minimális kezeléssel, például szűréssel folyik át a hűtőrendszeren. Mind a Duna vizének, mind pedig az ipari víz felhasználásának esetében törekszünk ezek minél nagyobb arányú visszaforgatására, újrahasznosítására.
Hő- és villamosenergia-termelés
Erőműveink feladata kettős: egyrészt használati meleg víz és távfűtés előállítása, másrészt villamosenergia-termelés az országos villamosenergia-hálózatra.
A hőt és villamos energiát nagy tüzelőberendezésekben, turbinák és generátorok segítségével állítjuk elő. A kombinált ciklusú kapcsolt energiatermelés gáz és gőz körfolyamatokból áll. A gázturbinában az égés során keletkező magas, kb. 560-580 °C hőmérsékletű és nagy energiájú forró füstgáz (gáz körfolyamat) generátoron keresztül villamos energiát állít elő. Ezt követően a forró füstgáz a hőhasznosító kazánba kerül (gőz körfolyamat), ahol a keletkező gőzzel villamos energiát, ipari gőzt, illetve lakossági hőt állítunk elő.
Az általunk alkalmazott technológia az elérhető legjobbnak számít.
Levegőtisztaság-védelem
Mivel tüzelőberendezéseink elsősorban földgázzal üzemelnek, ezért légszennyezőanyag-kibocsátás szempontjából nitrogén-oxidok, szén-monoxid és szén-dioxid kibocsátásával számolunk. Kén-dioxid-, szilárd (korom, por) és nehézfém-kibocsátás kizárólag olajtüzelés esetén fordul elő, ezért ezek mennyisége elhanyagolható mértékű.
Tüzelőberendezéseink kibocsátását a jogszabályi előírásoknak megfelelően folyamatosan, vagy akkreditált laboratóriummal időszakosan ellenőrizzük. Az adatokat nyomon követjük, nyilvántartjuk, az adatszolgáltatási kötelezettségeinknek eleget teszünk.
Víztisztaság-védelem
Erőműveinkben ioncserés sótalanítással állítjuk elő a megfelelő vízminőséget a kazánokban, illetve a távfűtési rendszerekben való felhasználáshoz. Ezt a műveletet a Kelenföldi és a Kispesti Erőmű esetében meszes vízlágyítás is megelőzi. Az ebből a folyamatból származó használt vizeket pH-beállítás után engedjük a csatornára. A tüzelőolaj-rendszerek csapadékvizeit olajfogókon keresztül tisztítjuk meg. Szennyvíz-kibocsátásainkat akkreditált laboratóriummal rendszeresen ellenőriztetjük az önellenőrzési terveink alapján.
Talaj- és talajvíz-védelem
Számos kármentesítést végeztünk az erőműveink területén, melyek mindegyike a korábbi fűtőolaj-tüzeléshez és természetesen azok berendezéseihez köthetők. A kármentesítésekkel és a fűtőolaj-tüzelés megszűnésével párhuzamosan nemcsak a vasbeton tartályokat, hanem az összes hozzájuk tartozó technológiai részt (olajfogók, vezetékek, szivattyúk stb.) is megszüntettük. A 2000-es évek elején elkezdett műszaki beavatkozások közül egy utómonitoring van még folyamatban, a többi hatósági határozattal lezárult.
Minden erőművünkben talajvízfigyelő kutakat üzemeltetünk, a talajvizeket rendszeres időközönként akkreditált laboratóriummal vizsgáltatjuk.
Zajvédelem
Az erőműfejlesztések során kiemelt hangsúlyt kaptak a zajvédelmi szempontok, hiszen az erőművek környezetében igen közel találhatók védendő épületek, lakóépületek. Ezért a különböző zajforrások elhelyezését épületen belül valósítottuk meg, illetve ahol ez nem volt lehetséges, ott zajfogó létesítményeket alkalmaztunk. Erőfeszítéseinknek köszönhetően sikerült az erőművek zajkibocsátását a határértékek alá szorítani.
Hulladékgazdálkodás
Tevékenységünk során veszélyes, ipari és kommunális hulladékok keletkeznek, melyek gyűjtését telephelyen belül, szelektíven végezzük. Minden erőművünk területén üzemeltetünk veszélyeshulladék-gyűjtőt, ahonnan engedéllyel rendelkező vállalkozóval végeztetjük a szállítást. Nagyobb mennyiségű veszélyes hulladékok elsősorban az olajtüzeléshez, illetve azok technológiai berendezéseinek karbantartásához, tisztításához (pl. olajos víz, olaj iszap) köthetők.
Fenntartható fejlődés
Erőműveinkben körülbelül 140 ezer lakás távhőjét állítjuk elő és emellett villamos energiát is termelünk az országos rendszerbe. Mindezt városias környezetben kell végeznünk, ezért az alkalmazott technológia a kombinált ciklusú kapcsolt energiatermelés, ami az elérhető legjobb technológiának számít a maga kb. 84%-os hatásfokával. Tüzelőberendezéseink üzemeltetéséhez fosszilis tüzelőanyagot használunk, közel száz százalékban földgázt. Az alkalmazott technológia és a legtisztább fosszilis tüzelőanyag biztosítja azt, hogy tevékenységünk a legkisebb környezeti terhelést okozza a fővárosban.
Természetvédelem
Az erőművek közvetlen környezetében lakótelepi és kertes, családi házas beépítés a jellemző beékelődött ipari területekkel. Az erőművek területe részben parkosított, melyeken díszfák (pl. ezüstfenyő, nyugati ostorfa, stb.) és középkorú, ültetett nyárfák találhatók. Az erőművek ipari területnek minősülnek, természetvédelmi és tájvédelmi funkciójuk nincs.
A Kispesti Erőmű élővilágának felmérése
A Kispesti Erőmű termelő berendezései az igen nagy kiterjedésű telephely közepén helyezkednek el, így a telephely széle fás, bokros, ligetes. Ezért 2010-ben készíttettünk egy felmérést a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársaival, amely célja az volt, hogy számba vegyék mindazokat a növény- és állatfajokat, melyek az erőmű területén találhatók. A felmérés meglepő eredményt hozott, ugyanis azt mutatta ki, hogy még egy ilyen erősen iparosodott területen is szép számban megtalálhatók a természeti értékei. A felmérés eredménye alapján a madarak védelmére helyeztük a hangsúlyt, és dolgozói összefogással elhelyeztünk számos odút, valamint madáretetőt az erőmű területén. A sikeres madárvédelmi tevékenységnek köszönhetően a Kispesti Erőmű elnyerte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület „Madárbarát munkahely” címét.
Antikorrupció
A Budapesti Erőmű Zrt. Antikorrupciós Irányítási Rendszert üzemeltet (AKIR) az MSZ ISO 37001:2019 szabvány szerint.
A Veolia cégcsoport törvényességi tevékenységéről az alábbi linken olvashatnak:
https://www.veolia.hu/hu/rolunk/torvenyesseg
Társaságunk eljárásokat vezetett be, amelyek ösztönzik és lehetővé teszik az elkövetett korrupció, illetve annak gyanújának a bejelentését.
A bejelentés megtehető postai küldeménnyel (cím: 2020 Budaörs, Szabadság út 301., javasolt jelzés „Bejelentés, Szigorúan Bizalmas!” „Országos törvényességi vezető részére”), vagy a [email protected] e-mail-cím útján.
Minden bejelentett korrupciót vagy gyanút vizsgálunk. A vizsgálat során mindenkitől megköveteljük az együttműködést. Az eredménytől függően – amelyet bizalmasan kezelünk – minden esetben meghozzuk a szükséges intézkedéseket.
Letölthető dokumentumok
Irányítási rendszer
Központi beszerzés, szállítói ajánlatok, tenderek
Energetikai szakreferensi riportok
Budapesti Erőmű Sportegyesület
Alapítás éve: 1922
Létesítmények:
- Csónakház (Budapest IV. ker. Megyeri Dunapart)
- Szezonális hajótároló (Budapest XI. ker. Lágymányosi öböl, Vízkivételi mű)
A BESE szakosztályai és sportkörei:
- Vízitúra és Természetbarát szakosztály
- Sí, futó, horgász, teke, vitorlás, tenisz, sakk, jóga, labdarúgó, kosárlabda sportkörök
- Tömeg és Szabadidősport (bérelt uszodák, konditermek, tömegsport – és Villamos energia iparági (VITSPORT) rendezvények)
További információkért forduljon a BESE elnökségéhez az alábbi elérhetőségeken keresztül:
Gladysz Ferenc
e-mail: [email protected]
Velcsov Zsuzsanna
e-mail :[email protected]
Havasi Imre
e-mail: [email protected]