Fenntarthatóság és az ökológiai lábnyom csökkentése női szemmel

A nemzetközi nőnap alkalmából a Veolia Magyarország cégcsoport ismét egy érdekes előadással lepte meg női dolgozóit. Dr. Árvai Anita, egy Balaton-parti vegán étterem megálmodója és létrehozója mesélte el, hogyan és miért indult el azon a fenntartható úton, amely által összhangra lelt önmagával és a világgal.

Manapság szinte mindenhol hallunk a túlfogyasztásról, a fenntarthatóságról, az ökológiai lábnyom csökkentésének szükségességéről, a civilizációs betegségekről, de valójában kevesen vagyunk, akik tudatosan teszünk is azért, hogy a mindennapi életünket környezetbaráttá tegyük. De vajon miért? Talán, mert ehhez meg kellene változnunk, fel kellene hagynunk néhány szokásunkkal és el kellene hagynunk a komfortzónánkat? Pedig elég lenne csak egy kicsit tudatosabbá válnunk a napi tevékenységeinkben, hiszen egy-két apró változtatással is sokat tehetnénk azért, hogy a Föld által egy év alatt regenerálódó erőforrásokat ne használjuk fel már az év első felében, ezáltal rombolva az ökoszisztémát és felélve a jövő nemzedékeinek tartalékait.

Anita, aki jogásznak tanult, és 10 évig ebben a szakmában tevékenykedett, már fiatalon ráébredt, hogy az életformája (megfelelési kényszer, nagyvárosi lét, rohanás, magány stb.) hosszú távon nem fenntartható. Elégedett és boldog ember szeretett volna lenni, de ehhez szembe kellett néznie önmagával és a szokásaival. Ehhez hozzájárult az is, hogy nagyon fiatalon, 24 évesen megtámadta egy daganatos betegség, ami számos operáció és kezelés ellenére néhány évvel később kiújult. Mivel további műtéteken és agresszív kezeléseken már nem akart részt venni, ezért sok olvasást követően rátalált a teljes értékű növényi étrendre, vegán lett. Ettől kezdve az eredményei jobbak lettek, és a testi változásokon túl kialakult benne egyfajta tudatosság, aminek következtében feladta jogászi munkáját, és elhatározta, hogy emberekkel szeretne foglalkozni, és segíteni nekik abban, hogy hasonlóan tudatossá váljanak. Így született meg a vegán étterem ötlete. Azóta boldogan és kiegyensúlyozottan él, és arra motivál mindenkit, hogy próbáljon meg elindulni a tudatos lét felé, hiszen akkor érezni fogja a pozitív hatásokat. Számára a túlélés volt a motiváció, de másoknak elég, ha csak elégedettebbek szeretnének lenni, vagy fenntarthatóbb életre vágynak.

Ennek eléréséhez azonban változtatni kell, és ehhez sosincs késő. Hiszen gondolatban már ismerjük és tudjuk, hogy mit kellene tennünk, csak sok bennünk a kétkedés. Természetesen nem kell mindenkinek vegánná válni ehhez. Azonban, ha csak annyit megteszünk, hogy nem pazarolunk, kevesebb húst és feldolgozott húskészítményt fogyasztunk (hiszen az állattartás környezetszennyező hatása sokkal nagyobb, mint a növénytermesztésé), lokálisan és szezonális termékeket vásárolunk, kevesebb csomagolt terméket veszünk és mi magunk készítjük el az ételeinket friss alapanyagokból, máris sokat teszünk azért, hogy ökológiai lábnyomunkat csökkentsük, és ezzel hozzájáruljunk az erőforrások megóvásához, ráadásul egészségünk is megköszöni.

Hogy mindez elég-e ahhoz, hogy visszafordítsuk azt az ökológiai kárt, amit az emberiség már eddig okozott? Nem valószínű, de talán lassítani tudjuk a folyamatot. Akinek vannak gyermekei, vagy van lelkiismerete, annak minden bizonnyal már megvan a motivációja ahhoz, hogy úgy éljen, hogy ki tudja elégíteni a mindennapi szükségleteit, miközben teret is hagy a jövő nemzedékek számára is.