Tegyünk együtt, hogy egy kicsit jobb legyen − ajkai Esélyegyenlőség Nap

10. alkalommal rendezték meg az Esélyegyenlőségi Napot szeptember 15-én Ajkán. Az esemény kiemelt támogatójaként idén is saját standdal volt jelen a Veolia az Agorán.

A fogyatékos munkavállalókkal és megváltozott munkaképességű emberekkel foglalkozó Molnár Gábor Műhely Alapítvány hívására ismét látogatókkal és kiállítókkal telt meg az ajkai Agora. A szervezők célja a rendezvénnyel, hogy a jelenlévők az egyenlőség jegyében úgy töltsenek el egy napot, hogy egymást megismerve, közös pontokat találva, együtt rombolják le az előítéleteket.

Az esemény során számos civil szervezet készült programokkal, játékokkal a látogatóknak, miközben a színpadon egymást váltották a helyiek produkciói délelőttől egészen az esti utcabálig. A Veolia sátránál hatalmas babzsákokon a Meseszó Egyesület mesemondójától hallgathattak szebbnél szebb meséket a gyermekek, míg a felnőttek munkatársainkkal beszélgettek. A szellemi, lelki útravaló mellé apró ajándékokat, tollat, frizbit, jojót, színezhető hátizsákot is magukkal vihettek a látogatók. 

„A mai nap arra irányítja a figyelmet, hogy ha valaki fogyatékkal él vagy hátrányból indul, kemény küzdelmet folytat nap mint nap. Fontosnak tartjuk, hogy ezeket az élethelyzeteket megismerjük, mert csak így tudunk jól segíteni és együtt élni a társadalomban. A Veolia hasonló alapelveket vall, mint amiről ez a nap szól: igyekszünk megteremteni az esélyegyenlőséget, képzéseket szervezünk, kis lépesekben haladunk, így próbálunk az ökológiai átalakulásban is élen járni. Türelmesnek, kitartónak és figyelmesnek kell lennünk, csak így tudunk előre haladni” – fejtette ki az esemény hivatalos megnyitóján Vollár Attila, cégcsoportunk Közép-magyarországi regionális igazgatója, az ajkai Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatója. „Végezetül annyit szeretnék mondani, hogy mindenki érezze jól magát ezen a napon, próbáljuk meg egy másik szemszögből látni és érezni a világot, tegyünk együtt, hogy egy kicsit jobb legyen” – zárta beszédét.

„A rendezvényen az emberek közel tudnak kerüli az élményasztalok révén egymáshoz és ahhoz a megéléshez, hogy a másik mássága is lehet igazán jó, lehet izgalmas, lehet érdekes. Az Esélyegyenlődési Nappal az a célunk, hogy az érdeklődők meg tudják ezt érezni, tapasztalni” ─ tette hozzá Lovas Irén, a rendezvényt szervező Molnár Gábor Műhely Alapítvány vezetője.

Az eseményt nem véletlenül szeptember közepén rendezik meg évről évre, a szervezők sok munkát fektetnek abba, hogy már augusztus végén eljuttassák a rendezvény hírét az iskolákba, hogy minél több fiatal is részt tudjon venni a programokon.

A Molnár Gábor Műhely Alapítvány a hétköznapokban is azon dolgozik, hogy testi, érzékszervi és értelmi fogyatékossággal élő felnőttek számára teremtse meg egy jobb élet esélyét.

Az alapítványnak köszönhetően nemcsak fejlesztő vagy életvezetési foglalkozásokon vesznek részt tagjaik, hanem színvonalas művészi tevékenységet is végezhetnek és dolgozhatnak is: szociális és rehabilitációs foglalkoztatás keretén belül szőnek, csomagolnak, sorjáznak, szörpöt készítenek, szakácskönyvet írnak és még sok más egyéb tevékenység is szolgálja életüket. Célt és sikerélményt teremtenek számukra, a Veolia csoporthoz tartozó Bakonyi Erőmű Zrt. pedig egy különleges projekt keretében ezen az úton is segíti őket.