Telt házasak lettek a Veolia helyszínei az Erőművek Éjszakáján

Idén is rendkívül népszerű volt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendezvénye

Immár a negyedik alkalommal rendezték meg az Erőművek Éjszakáját, melyen csaknem 70 helyszínen több mint 6.000 látogató vett részt. A rendezvény valamennyi Veolia csoporthoz tartozó erőműben jó hangulatban, telt házzal valósult meg.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által megrendezett eseményen az erőművek mindennapi működését ismerhették meg a látogatók, valamint az egyes telephelyek kulisszatitkaiba is belátást nyerhettek. A Veolia csoport minden évben részt vesz a kezdeményezésben, idén összesen hét helyszínen várta az érdeklődőket: a tatai fűtőműben, a pécsi Pannon Hőerőműben, a nyíregyházi, dorogi, debreceni erőművekben, az ajkai Bakonyi Erőmű Zrt. telephelyén, valamint a Budapesti Erőmű Zrt. kelenföldi erőművében.

Az utóbbi létesítmény évről évre az egyik legnépszerűbb célpont, az idei regisztráció során már az első tíz percben betelt a jelentkezés. A kelenföldi helyszín különlegességét az adja, hogy a 110 éves létesítmény Magyarország egyik legelső erőműve, ráadásul jelenleg itt biztosítják a budapesti távhőellátás jelentős részét. A helyszín vonzerejéhez hozzátartozik az egyedi, art deco stílusú irányítóterme is, az itt található kapcsolótér szinte világhírű, számos filmben, úti könyvekben is megjelent az évek során.

„A rendezvény lényege, hogy lehetőséget biztosítson minden korosztálynak meglátogatni az erőműveket, megnézni az ott található berendezéseket. Az érdeklődők feltehetik a kérdéseiket, megtudhatják a kulisszatitkokat és megismerhetik azt, hogyan is kerül előállításra az a villamos áram és a hő, amit nagyon sokan használnak a városban” ─ nyilatkozta Fernezelyi Ferenc, a Veolia Energia Magyarország Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója a Kelenföldi Erőműben.