Előkelő helyen végzett a magyar csapat az idei E-RUN futóversenyen

Ha ősz, akkor E-RUN! Idén 48 kollégánk szállt versenybe a Veolia 61 országot felvonultató mezőnyében, a sokszínűség elfogadásának támogatásáért indított nemzetközi futóversenyen.
Veolia E-RUN

Az E-RUN egy egyhetes, applikáció-alapú mozgás kihívás lépés-számlálással és pontgyűjtéssel. A sokszínűség támogatása érdekében indították a szervezők, 2026-ban már 7. alkalommal futhattak a résztvevők szerte a világon. Magyarországról is számos kolléga vesz részt évről évre a kihívásban, sőt, voltak, akik egyéniben is kiemelkedő eredményt értek el a nemzetközi rangsorban. A közösségi aktivitás keretében a futást és gyaloglást kedvelő munkatársaink egyénileg (solo) vagy párosban (duo) is indulhattak a versenyen. A feladat, hogy a résztvevők az egy hetes kihívás alatt a lehető legtöbb lépést/megtett távot gyűjtsék össze applikációjukban. Ezeket egy pontozásos rendszerben értékelik, de a pontok kiegészülnek kvízeken és kihívásokban megszerezhető pontokkal is. A kihívás célja a sokszínűség és befogadás támogatásán kívül, hogy legyünk motiváltak, játsszunk csapatban, mozogjunk rendszeresen az egészségünkért.

Az idei kihívás:

A kihívás időtartama alatt 2026. szeptember 23-tól szeptember 30-ig összegyűjtött lépések száma adta a résztvevők vagy a résztvevő párosok által gyűjtött összpontszámokat. Összesen közel 3500 Veolia dolgozó versenyzett világszerte, a nemek aránya nagyjából: 1500 nő és 2000 férfi.

A Veolia saját mezőnyében összesen 61 ország indult, köztük a magyar csapat az előkelő 13. helyen végzett!

Ezúton köszönjük a lelkes részvételt, és gratulálunk a csapatnak! Reméljük, találkozunk jövőre is!