Megkezdte a Szegedi Szennyvíztisztító Telep energetikai korszerűsítését a Szegedi Vízmű Zrt. A fejlesztés részeként egy új, korszerű Jenbacher típusú biogázüzemű gázmotor áll munkába az érintett üzemegységben. A közel 150 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósult beruházás célja a telephelyi zöldenergia-termelés hatásfokának növelése, valamint a tisztítási folyamatok üzembiztos és fenntartható energiaellátása.
Március 2-án daru segítségével emelték le a szállítójárműről az Ausztriából érkező, több tonnás gázmotort, majd beemelték a fermentáló üzem gépházába. A helyszíni tájékoztatón Kovács Tamás alpolgármester és Istókovics Zoltán vezérigazgató mutatta be az eszközpark megújítását. A program részeként nyugdíjazták a telephely 2007 óta üzemelő motorját, amelyet 135.000 üzemóra, vagyis több mint 13 évnyi folyamatos működés után váltott fel egy korszerűbb modell.
A technológiai korszerűsítés alapja a körforgásos energiagazdálkodás, amelynek központi eleme az új berendezés. A szennyvíztisztítás során keletkező iszap ugyanis speciális rothasztó tartályokban biogázzá alakul. Ezt a biogázt a telepen működő gázmotor alakítja villamos árammá, a folyamat közben keletkező hőt pedig a telep épületeinek és technológiai egységeinek fűtése során hasznosítják.
A Szegedi Vízmű 2008 óta állít elő villamos energiát biogázból, és az elmúlt években a termelés folyamatosan nőtt: 2025-re már meghaladta a 6 millió kWh-t. Emellett a telepeken 13 napelemes kiserőmű is működik, amelyeknek köszönhetően a telep éves vásárolt villamosenergia‑igénye a korábbi 10 millió kWh-ról 2,6 millió kWh-ra csökkent.
A mostani gázmotor-csere szerves része annak a stratégiának, mely végén a Szegedi Szennyvíztisztító Telep teljes mértékben saját termelésű energiából tartja fenn működését, ezzel Szeged csatlakozhat a kontinens legmodernebb létesítményeihez. Európában jelenleg mindössze Bécs és a németországi Görlitz büszkélkedhet hasonlóan magas fokú energetikai függetlenséggel.
A berendezés beépítését követően megkezdődik a tesztüzem és a szakszemélyzet felkészítése a specifikus üzemeltetési feladatokra. A folyamatos, hálózati áramtermelés várhatóan március végén indul el, közvetlenül támogatva a város klímavédelmi célkitűzéseit.