Művészet és társadalmi felelősségvállalás

A Veolia és a Tehetség Esélyt Érdemel program az ATV Start+ műsorban
ATV interjú screenshot

Az ATV Start Plusz keddi műsorának vendége volt Oláh Ágnes, a Veolia Energia Magyarország Zrt. marketingvezetője, valamint Dr. Duró Zsuzsa gyermekpszichológus, a Tehetség Esélyt Érdemel Program egyik mentora, akik arról beszéltek, hogy mennyiben tudja segíteni a művészeti fejlesztés a hátrányos helyzetű gyermekek mindennapjait.

A beszélgetés fontos mondanivalója, hogy a Veolia által támogatott immár 2021-től működő Tehetség Esélyt Érdemel Program esetében a művészet nem csupán eszköz, hanem lehetőség is az esélyteremtésre, valamint a hátrányos helyzetű gyermekek önbizalom-építésére, társadalmi integrációjára.

Dr. Duró Zsuzsa azt is kifejtette, hogy a programban résztvevő gyerekek a művészeti alkotásaikkal kiteljesedhetnek és motiválttá, sikerorientálttá tehetők, mely élmény végig kíséri őket egész életükben.

Oláh Ágnes azt is hozzátette, hogy a program a Szívhang műsor megvalósítását is támogatja, melynek lényege, hogy a családalapítástól, a gyermek megszületésén keresztül a korai tinédzserkorig figyelemmel kísérjék a gyermekek útját, s ahol különböző szakemberek beszélnek a gyermekvállalás sarokköveiről, jó gyakorlatairól.