A Veolia Energia Magyarország Zrt. az idei évben is elindította karácsonyi adománygyűjtő akcióit, amelyek célja, hogy támogatást nyújtsanak a hátrányos helyzetű gyermekeknek és családoknak. Munkatársaink három különböző kezdeményezésben vehettek részt, hogy a várakozás és az ünnep minél többek számára válhasson valódi, örömteli időszakká.
Angyalkaként a Cseppkő Gyermekotthon lakóinak kívánságait váltották valóra munkatársaink, így minden gyermek megkaphatta azt az ajándékot, amire leginkább vágyott.
Vállalatunk Bátonyterenye és Szakoly településeken osztott szét kollégáink által összegyűjtött tartós élelmiszereket, édességeket, játékokat a rászoruló családok között.
Budaörsön dolgozó munkatársaink december 5-én tartottak ruhabörzét a Veolia budaörsi központi épületében, ahol használt, jó állapotú ruhákat gyűjtöttek össze, amelyek szintén Bátonyterenye és Szakoly nehéz sorsú családjaihoz kerülnek majd.
Köszönjük kollégáink segítségét, büszkék vagyunk arra, hogy megmutathattuk, hogy az összefogás erejében mekkora lehetőség rejlik!