A Veolia Energia Magyarország Zrt. 2021-ben elindult Tehetség Esélyt Érdemel (TEÉ) programja azzal a céllal jött létre, hogy lehetőséget biztosítson államilag gondozott gyermekek számára a művészet eszközeivel való kibontakozásra. A diákoknak eddig a festőművészet, a szobrászat és fotográfia adott teret az önkifejezésre, idén szeptembertől azonban a program zenei tehetségfejlesztéssel is kiegészül. A foglalkozás a Palota Tehetségfejlesztő Központban kialakított, hangszerekkel felszerelt zeneteremben indulnak el, ahol többek között ritmushangszerekkel, akusztikus és elektromos gitárral, valamint zongorával találkozhatnak majd a gyerekek.
Fókuszban a zenei képességfejlesztés
A Tehetség Esélyt Érdemel hálózatához tartozó intézményekből néhány fiatal vesz részt a szeptemberben kezdődő, kétheti rendszerességű órákon. A diákok felzárkóztatásában és tehetséggondozásában a szervezők megközelítése szerint nem az előzetes tudás játssza a főszerepet, sokkal inkább a zene iránti nyitottság, a kíváncsiság és a próbálkozás öröme. A foglalkozásokat két zenetanár vezeti, akik olyan fiatalokkal is megismertetik a zenélést, akik korábban még sosem vehettek részt hasonló oktatáson. A program alapelve, hogy a megfelelő eszközök és az értő pedagógiai figyelem biztosításával a rejtett képességek is felszínre jöhetnek.
Megszületett a Tehetség Esélyt Érdemel Kinyitom című zeneszáma
A Tehetség Esélyt Érdemel programban a zene a készségfejlesztés mellett a társadalmi szemléletformálásban is hangsúlyos szerepet kap: egy olyan közös nyelv, amely segítségével még több ember megismerheti a program üzenetét. Két-három hónapos előkészítő munka eredményeként, Harmath Szabolcs zeneszerző-hangszerelő és Kató Lilla énekesnő közreműködésével elkészült a program saját zeneszáma, a Kinyitom című dal. A szerzemény a lehetőségek megteremtéséről, az odafigyelés fontosságáról és a tehetség felfedezéséről szól, emellett arra is rávilágít, hogy egy hátrányos helyzetű gyermek életében egyetlen esély is sorsfordító lehet.
A Veolia vállalati kultúrájának szerves részét képezi a társadalmi felelősségvállalás (CSR), amely az esélyegyenlőség megteremtésére, a fenntarthatóságra, valamint a művészetek általi közösségépítésre fókuszál. Vállalatunk elkötelezett támogatója a társadalmi fejlődésnek: kezdeményezéseink egyik fő célja, hogy stabil alapot és hosszú távú fejlődési lehetőséget kínáljunk azoknak a gyermekeknek, akiknek a legnagyobb szükségük van a támogatásra.