Szakolyi erőmű


A Veolia Energia Magyarország Zrt. 2016-ban vette meg a szakolyi biomassza-erőművet. Az erőmű alapkövét 2006-ban tették le, működését pedig három évvel később kezdte meg. A 2009-ben átadott erőmű Magyarország első, zöldmezős beruházással létesített biomassza-tüzelésű áramtermelő létesítménye. A 19,8 megawatt névleges teljesítményű, 55 főnek munkahelyet biztosító erőmű tisztán biomassza – faapríték és fűrészüzemi melléktermékek – eltüzelésével állít elő villamos energiát. Az erőműben évente mintegy 140-150 ezer tonna faaprítékot tüzelnek el, az így megtermelt évi 130 GWh villamos energiát – amely 50 ezer lakás ellátását tudja biztosítani - pedig az országos villamosenergia-hálózatba táplálják be.
Az erőmű jelenleg is az elérhető legmagasabb technológiai színvonalat képviseli.
​A Veolia csoport gazdasági és műszaki hátterére támaszkodva a létesítmény hosszú távon is támogatja Magyarország energetikai céljait. Így a szakolyi erőműnek fontos szerep jut többek között abban is, hogy – az európai uniós vállalásoknak megfelelően – a megújuló energiaforrások részaránya a bruttó hazai energiatermelésen belül 2020-re elérje a 14,65 százalékot.